close

 Gyulai amazonok változás

A 2020-as évben nagy változásokon megy keresztül klubunk! A 2020-2021-es évben a felnőtt csapatunk (és vele az U17-es lányok is) nem indul az első osztályú futsal bajnokságban. Hét év után (4 év NBII, 3 év NBI.) egyesületünk megérett a változásra. Ennek megfelelően minden együttesünk valószínűleg ősztől nagypályán fog szerepelni (U14-U16-U19-NBII)
A tervezett bajnokságok a 2020-2021-es évre:
- NBII. felnőtt nagypálya
- U19. nagypálya
- U16. nagypálya
- U14. 3/4 pályás bajnokság
- U11. Bozsik-program
- U7-U9. Bozsik-program

Új célokkal vágunk neki a következő idénynek, viszont van, ami nem változik: várjuk továbbra is minden szurkolónkat, szimpatizánsunkat a mérkőzéseinkre!!!

Emellett várjuk a focizni szerető kis/nagylányokat minden korosztályunkba!
 

 

forrás.gyulaiamazonok.hu

 

 

 

BÉKÉS MEGYEI NŐI FUTBALL


Megosztás
Időjárás
Időjárás előrejelzés

FUTSAL ÉS TÖRTÉNELEM

 

A futsal szabályok..

Az egyik leglényegesebb különbség a pályára lépő játékosok számának változása, immár nem 5+1-es, hanem 4+1-es létszámmal zajlanak a csatározások, a kispadon pedig további 7 labdarúgó foglalhat helyet. A balesetveszélyesnek vélt palánkot „lebontották". A játéktérnek téglalap alakúnak kell lennie, így a sportcsarnokokban rendszerint kézilabdapálya méretű helyen zajlanak a mérkőzések.

A különböző terembajnokságokban mindig a rendező által megállapított játékidő szerint bonyolították le a találkozókat. A futsalban azonban egységesen kétszer 20 percesek a félidők, ráadásul tiszta játékidőt mérnek, így egy-egy összecsapás másfél óráig is eltarthat. Ha ugyanis a labda elhagyja az alap- vagy oldalvonalat, illetve a játékvezető megszakítja a játékot, áll az óra. A bajnoki meccseken rendszerint két játékvezető és egy időmérő működik közre. Utóbbi legfontosabb szerepe a mérkőzés rendkívül precíz nyomon követése, hiszen a legkisebb reakcióidővel kell megállítania, illetve újraindítania az időmérő szerkezetet. Emellett a mérkőzés jegyzőkönyvét is folyamatosan vezeti.

A játéktéren valamennyi vonalnak 8 cm szélesnek kell lennie, a büntetőpont a kaputól 6 méterre van.

A labda 4-es méretű, és abban különbözik a nagypályán használatostól, hogy kisebb, és nem pattog annyira (ha a talajra ejtik, maximum térdmagasságig pattan vissza).

Mindkét csapat edzője félidőnként egyszer kérhet időt. Ezt a szándékot jeleznie kell az időmérő asztalnál, de csak akkor szakíthatja meg a játékvezető a meccset, ha az időt kérő csapat jogosult – bármilyen formában – a labda játékba hozatalára. Az időkérés tartama egy perc, közben nem lehet cserélni, a játékosoknak a pályán kell maradniuk, míg az edző és a technikai személyzet nem léphet be a játéktérre. Ha valamelyik csapat az első félidőben nem használta ki az időkérését, a második játékrészre nem viheti át.

Ami a szabálytalanságokat illeti, közvetlen szabadrúgás jár a vétlen csapat javára, ha a másik együttes játékosa gáncsolja, buktatja, visszahúzza, leköpi ellenfelét, szándékosan kézzel ér a labdához (kivéve a saját büntetőterületen belül tartózkodó kapust), emellett hátulról úgy szereli ellenfelét, hogy közben érinti, illetve becsúszva próbál meg szerelni.

Az előbbi esetekből félidőnként ötöt követhetnek el a csapatok, a hatodik szabálytalanság után (és onnantól kezdve minden közvetlen szabadrúgást érő megnyilvánulásnál) úgynevezett kisbüntető végezhető el a második büntetőpontról, amely a kaputól tíz méterre van kijelölve. Ha a hatodik (és az azt követő) szabálytalanság a büntetőterület és a második büntetőpont közé esik, a vétlen csapat választhat, hogy a szabálytalanság helyéről (közelebb mint tíz méterről) vagy a második büntetőpontról végzi-e el a rúgást. A kisbüntető abban különbözik a többi szabadrúgástól, hogy nem állhat fel sorfal, a kapusnak a büntetőterületen belül, a labdától legalább öt méterre kell állnia (nem kell tehát a gólvonalon lennie, mint a hatméteres büntetőnél), és valamennyi játékosnak a labda képzeletbeli vonala mögött, a labdától legalább öt méterre kell állnia.

A halmozott szabálytalanságokat a csapatok nem viszik át a második félidőre, mivel a faultok törlődnek.

A játék eredete Uruguayba vezethető vissza, ahol 1930-ban Juan Carlos Ceriani Gravier ötlötte ki a labdarúgás mini, 4+1-es változatát, az ifjúság versenyeztetésére. A játékot kosárlabda játéktéren játszották, palánkok nélkül. A játéknak ez a változata több mint 70 éve létezik Brazíliában. Már az elejétől kezdve 4+1-es (négy játékos és egy kapus) rendszerben játszottak a játékosok, sosem volt 5+1-es változata. Brazíliában, gyermekkorában Rivelino, Zico, Socrates, Ronaldo, Ronaldinho és sokan játszották, játsszák ezt a játékot.

A minifutballt a magyar származású Gaal Endre találta ki, aki Belgiumban sportfelügyelőként dolgozott. 1986-tól a Magyar Labdarúgó Szövetség keretében Kispályás Bizottság (4+1) irányítja a teremlabdarúgást.
1988-ban a futsal bajnokság elősegítése, lebonyolítása érdekében a Budapesti Labdarúgó Szövetség keretei között megalakult a Budapesti Kispályás Bizottság.
1988-ban a FIFA, Szepesi György (akkor a FIFA Kispályás Albizottságának tagja, 1990-től vezetője) közreműködésével felkéri a Magyar Labdarúgó Szövetséget, hogy hollandiai világbajnokság sikeres lebonyolítása érdekében segítse elő a futsal szabályok gyakorlati próbáját, egy nyolc válogatott részvételével rendezett tornán. A tornát a magyar válogatott nyerte meg és a szabályok tökéletesen kiállták a próbát. Kovács Kálmán lett a gólkirály.

 

       A magyar női futsal bajnokság győztesei 2005 - 2019.

 

       

Év Győztes Edző
2005/06  Univerzum  Tóth Ferenc
2006/07  Vesta-City Line  Dombó János
2007/08  Univerzum  Tóth Ferenc
2008/09  Univerzum  Tóth Ferenc
2009/10  Vesta-City Line K és 3S  Várhidi Péter
2010/11  Vesta-Persecutor K és 3S  Várhidi Péter
2011/12  DVTK-Vénusz  Sárréti Géza
2012/13  Astra HFC  Dombó János
2013/14  Astra HFC  Dombó János
2014/15  Astra HFC  Dombó János
2015/16  Astra-Elios Kkfházi Bulls  Dombó János
2016/17  Hajdúböszörményi TE  Quirikó Vivien
2017/18  Hajdúböszörményi TE  Quirikó Vivien
2018/19  Hajdúböszörményi TE  Quirikó Vivien
Hírek / blog

Újraindul az NB I – szigorú járványügyi óvintézkedések mellett

A tervek szerint szigorú egészségügyi előírások mellett május 23-án a Magyar Kupa elődöntőinek első mérkőzéseivel folytatódik a futballidény, május 30-án pedig a 26. fordulóval folytatódhat a férfi NB I-es bajnokság. A női NB I-ben csak a BL-be indulás eldöntéséhez szükséges mérkőzéseket rendezik meg. A tömeges érintkezés továbbra is komoly veszély, ezért a futsal és a szabadtéri amatőr és utánpótlás-bajnokságok idénye befejeződik. Az elnökség hétfői döntése értelmében az OTP Bank Liga a 26. fordulóval, a férfi Magyar Kupa pedig az elődöntőkkel folytatódik, valamint lejátsszák a Simple Női Ligában a BL-be jutásról döntő mérkőzéseket. A Magyar Kupa elődöntőjének első fordulóját május 23-án, a visszavágókat május 27-én rendezik meg. A Magyar Kupa döntőjének időpontja június 2. Az OTP Bank Ligában a Ferencváros két korábban elmaradt bajnokiját a Magyar Kupa elődöntőkkel azonos időszakban játsszák le, majd a bajnokság május 30-án indul újra a 26. fordulóval. A bajnokságot a tervek szerint június végéig kell befejezni, egy csapat két bajnoki mérkőzése között legalább 3 napnak kell eltelnie. A férfi nagypályás bajnokságok közül az NB II és NB III-as bajnokságok esetében, a kiírás elveit követve, a félbemaradt bajnokságok záró táblázata alapján jelölik ki a feljutókat és kiesőket, valamint a megyei első osztályokból a feljutókat az NB III-ba. Annak érdekében, hogy országos szinten ne növekedjen drasztikusan az érintkezések száma, minden további országos és megyei bajnokság, kupa és grassroots torna lezárásra kerül. Több mérkőzést nem játszanak a csapatok. A tabellák jelenlegi állapotukban rögzülnek, és nincs hivatalos végeredmény, nincsenek helyezettek, nincs végeredmény alapján feljutó és kieső, a csapatok nem kapnak érmet és oklevelet. Döntés a folytatásról Döntés a folytatásról Az MLSZ elnöksége úgy döntött, hogy amennyiben a Kormány részben vagy egészben feloldja az érvényben lévő tilalmakat a koronavírus-járvány kapcsán, nevesítetten rendeletben meghatározott feltételek között engedélyezi csapatedzések tartását és sportesemények megrendezését, akkor az UEFA nemzetközi felnőtt nagypályás versenyeire kvalifikáló MLSZ versenysorozatok folytatására a fenti kormányrendelet megjelenésétől számított 20. napot követő első szerdától vagy szombattól (amelyik előbb van), de legkésőbb június 13-tól kerül sor. Tovább A sportolók, stábtagok egészségének védelme kiemelten fontos feladat, amelynek biztosítására a kluboknak jelentős energiákat kell összpontosítaniuk ebben a helyzetben. Az MLSZ orvosi bizottsága részletes egészségügyi és vizsgálati protokollt dolgozott ki, melynek tervezetéről a szövetség előzetesen tájékoztatta az érintett klubokat. Ennek értelmében a kezdeti, átfogó orvosi ellenőrzést követően a csapatoknál hetente kétszer, illetve minden mérkőzés előtt koronavírustesztet kell a játékosokon és minden velük érintkező személyen elvégezni. A pozitív tesztet produkálókat el kell különíteni az egészséges játékosoktól, és a többiek egy soron kívüli teszt elvégzése, illetve negatív eredménye után folytathatják a sporttevékenységet. Az MLSZ által életbe léptetett másik szabályozás értelmében a zárt kapus mérkőzésekre csak az elengedhetetlenül szükséges személyek és ők is csak minimális létszámban engedhetőek be a stadionba, a csapatok közvetlen közelébe. A stadionon belül a játékteret az öltözőkkel szigorúan el kell különíteni (sport zóna) a nézőtéri területtől. A sport zónába csak olyan személyek léphetnek be, akik közvetlenül a mérkőzés előtt elvégezték a koronavírustesztet, és az negatív eredménnyel járt. A nézőtéri zónába a média munkatársai, stadionüzemeltetők, nélkülözhetetlen kiszolgáló személyzet, valamint a klubvezetők és szponzorok képviselői léphetnek be. Nekik nem kötelező a teszt, de nyilatkozniuk kell a tünetmentességről, és szigorúan be kell tartaniuk az általános előírásokat a stadion területén. A nézőtéri zónába is csak a minimálisan szükséges számú személy léphet be. Mindkét zónába előre összeállított lista alapján lehet belépni a stadionba. Mint ismeretes, az MLSZ elnöksége április 24-i döntésével kimondta, a koronavírus-járvány miatt meghozott rendkívüli intézkedések enyhítése esetén, 20 nappal a lazító határozatot követően újra indulhatnak a nemzetközi kupákba kvalifikáló felnőtt kültéri bajnokságok. A kormány április 30-i döntését követően lehetővé vált labdarúgó-bajnokságok újraindítása. Az MLSZ a bajnokságok újraindítását megelőzően kikérte az Országos Tisztifőorvos és az Operatív Törzs álláspontját a megfelelő védekezés kapcsán. A szövetség a jövőben is teljes mértékben betartja a kormányzati és járványügyi szervek által előírtakat. Az egyes nagypályás bajnokságokat érintő részletes elnökségi határozatok Simple Női Liga A 13. fordulóból elmaradt MTK Hungária FC–DVTK mérkőzés pótlása után kialakul a liga záró táblázata, melynek első két helyezettje egy két győzelemig tartó páros mérkőzésen dönti el egymás között a 2020/21-es női BL-indulás jogát. A bajnokság hivatalos végeredmény nélkül zárul le, nincs bajnok, sem végső helyezettek, illetve kiesők. A 2020/21-es idényben a 2019/20-as bajnokságban résztvevő csapatok jogosultak az NB I-es nevezésre. Merkantil Bank Liga NB II A felfüggesztett NB II-es bajnokság nem folytatódik, a bajnokság elmaradt és hátralévő mérkőzéseit nem rendezik meg. A bajnoki táblázat jelenlegi állapota a záró táblázat, a bajnokság hivatalos végeredmény nélkül zárul le, nincs bajnok, nincsenek végső helyezések, és nincsenek végeredmény alapján feljutók és kiesők sem. A záró táblázat 1. és 2. helyén álló csapatok jogosultak a 2020/21-es idényben az OTP Bank Liga NB I-es bajnokságba történő nevezésre. A záró táblázat 18., 19. és 20. helyén álló csapatok nem lesznek jogosultak a 2020/21-es idényben az NB II-es bajnokságba való nevezésre. Férfi felnőtt NB III A felfüggesztett NB III-as bajnokság nem folytatódik, a bajnokság elmaradt és hátralévő mérkőzéseit nem rendezik meg. A bajnoki táblázatok jelenlegi állapota a záró táblázat, a bajnoki csoportoknak nincs hivatalos végeredménye, így nincsenek bajnokok, érmesek, és végeredmény alapján feljutók és kiesők sem. A záró táblázat 1. helyén álló csapatok (összesen három) lesznek jogosultak a 2020/21-es idényben a Merkantil Bank Liga NB II-es bajnokságba történő nevezésre. A záró táblázatok utolsó három helyén álló csapatok, valamint a legrosszabb 13. helyen álló csapat (összesen tíz csapat) nem lesznek jogosultak a 2020/21-es idényben az NB III-as bajnokságba való nevezésre. A 2020/21-es idényben az NB III-as bajnokságra azok a csapatok nevezhetnek, amelyek a fentiek alapján nem kerülnek át másik bajnokságba, valamint a Merkantil Bank Liga záró táblázatának 18. és 19. helyén álló csapatok, a megyei I. osztályból feljutó csapatok és a 2020/21-es férfi felnőtt nagypályás NB I-es csapatok második csapatai. Férfi felnőtt, megyei I. osztályok A felfüggesztett megyei I. osztályú bajnokságok nem folytatódnak, a bajnokságok elmaradt és hátralévő mérkőzéseit nem rendezik meg. A megyei I. osztályú bajnoki táblázatok jelenlegi állapota a záró táblázat, a bajnokságoknak nem lesz hivatalos végeredménye, így nem lesznek bajnokok, érmesek, végeredmény alapján feljutók és kiesők sem. A záró táblázatok első helyén álló csapatok (összesen húsz) lesznek jogosultak a 2020/21-es idényben az NB III-as bajnokságba nevezni. A 2020/21-es idényben a megyei I. osztályú bajnokságokra 2019/20-as megyei I. osztályú bajnokságokban részt vett csapatok (kivéve a fentiek alapján más osztályban induló csapatokat), valamint az NB III-ból kikerült csapatok nevezhetnek. Férfi utánpótlás-bajnokságok A férfi U19, U17 és U16 bajnokságok 2020/21-es versenyrendszerét a záró táblázaton elfoglalt helyezések alapján alakítják ki. A 2020/21-es UEFA U19 Bajnokok Ligája sorozatra az MLSZ az ETO FC Győr sportszervezetet nevezi. Az egészségügyi teszteléssel kapcsolatos előírások Az edzéseken és mérkőzéseken résztvevők tesztelésére az MLSZ szigorú szabályozást hozott létre, amely május 5. és a bajnokság utolsó napja között érvényes. A tesztelésnek három szakasza lesz. Az első szakaszban, az edzések indulása előtt a játékosok egy komplex, három részből álló egészségügyi teszten esnek át. Ennek része az úgynevezett PCR-teszt, a szerológiai teszt és egy átfogó orvosi vizsgálat. A PCR-teszt azt mutatja ki, hogy az illető a teszt elvégzésekor fertőzött-e; akinek ez pozitív lesz, az karanténba kerül. A második teszt azt vizsgálja, hogy korábban átesett-e már a betegségen az alany, az átfogó orvosi vizsgálat után pedig kiderül, hogy a játékos sportolásra alkalmas fizikai állapotban van-e. Akinek a nyitóteszten nem voltak megfelelőek az eredményei, az nem vehet részt a csoportos edzéseken. A felkészülési szakaszban, amely az edzések újra indulásától a tétmérkőzésekig tart, heti két alkalommal kell tesztelni a játékosokat, az edzőket és mindenki mást, aki a csapattal és a stábbal az edzéseken jelen van, részt vesz. Ezeket a teszteket mindenkin azonos időpontban kell elvégezni és két mintavétel között nem telhet el 96 óránál több. A harmadik szakaszban, amely közvetlenül a sorozatok indulása előtt kezdődik, minden bajnoki mérkőzés előtt 24-36 órával el kell végezni a PCR-tesztet a labdarúgókon és a velük érintkezésbe kerülő klubalkalmazottakon, valamint a mérkőzésen közreműködőkön (a sport zónába belépő személyek). Ha valakinek a teszteredménye pozitív, azt azonnal el kell különíteni, majd az általános előírások szerint 14 napos karanténba kell vonulnia. A visszatérése 48 órás tünetmentes idő és két negatív teszt után 24 órával lehetséges. A további egészségvédelemmel kapcsolatos ajánlásokról, javasolt eljárásokról a klubok részletes tájékoztatást kaptak az MLSZ-től. A mérkőzések rendezésének előírásai A jogszabályban elrendelt zárt kapus mérkőzés rendezésére vonatkozó előírásokat a következőkkel egészítette ki az MLSZ. A kormányrendelet alapján maximálisan 500 személy tartózkodhat a stadion teljes területén, de az egészségügyi kockázatok minimalizálása érdekében a kluboknak a belépők létszámát a lehető legkisebbre kell csökkenteniük. A rendező klubnak egy nappal a mérkőzések előtt egy listát kell küldenie az MLSZ-nek a stadionba belépésre jogosultak névsorával, a szokásos előkészítő munkákat a csapatok stadionba való érkezése előtt legkésőbb egy órával be kell fejezni. A stadiont a rendező klubnak két egymással nem érintkező, egymástól jelentős távolságra eső területre (zónára) kell felosztania. Az egyik zónába tartozik a játéktér, az öltözők, a játékoskijáró és valamennyi olyan helység, amely a mérkőzés lebonyolításához elengedhetetlenül szükséges. Ide csak a játékosok, a szakmai stáb tagjai, a játékvezetők és a mérkőzés megrendezéséhez elengedhetetlenül szükséges technikai személyzet jogosult tartózkodni. Ebbe a zónába csak olyan személy léphet be, akin legfeljebb a mérkőzés előtt 24-36 órával az előírt tesztet elvégezték és annak eredménye negatív. A másik zónába egyrészt a szervező klub által korlátozott számban akkreditált újságírók, a tévéközvetítés munkatársai, az üzemeltető személyzet, tűzoltók stb., másrészt a sportszervezetek hivatalos vezetői, tulajdonosai, tagjai és szponzor vendégek léphetnek be. A stadion mindkét zónájában kötelező az általános járványügyi szabályok betartása (pl. az adott méretű helységben tartózkodók száma, egészségügyi maszk viselése, higiéniai előírás betartása stb.) A második zónába belépők számára a vírusteszt nem kötelező, ugyanakkor a stadionba való belépés előtt írásban nyilatkozniuk kell, hogy nincs COVID-19 betegségre utaló tünetük. A zónába belépőknek az általános járványügyi szabályokat a legszigorúbban be kell tartaniuk. Ezeknek az előírásoknak a betartásáért nemcsak az egyének, hanem a feltételek megteremtésével a klubok is felelősek. Egy adott mérkőzésen a zónák között az átjárás szigorúan tilos! Minden esetben a hazai klub felel a megfelelő elválasztás biztosításáért. Az intézkedések a labdarúgó-közösség érdekeit, egészségének védelmét szolgálják, azok betartásáért a mérkőzést rendező klub felel, az esetleges szabálysértések fegyelmi eljárást vonnak maguk után. forrás: mlsz.hu

bõvebben »



Analóg óra
óra
perc
másodperc
óra hátlap

© Minden jog fenntartva.